MENÜ


A 14. labdarúgó-Európa-bajnokságot Lengyelország és Ukrajna közösen rendezi meg 2012. június 8. és július 1. között. Lengyelországban Varsó, Gdańsk, Poznań, Wrocław, Ukrajnában Kijev, Harkov, Doneck és Lviv városa rendez mérkőzéseket.[1] Ukrajna válogatottja először vesz részt majd Európa-bajnokságon.

Spanyolország a címvédő. A selejtezőkön 51 ország válogatottja vesz részt, innen 14 csapat jut ki az Eb-re. A döntőben csatlakozik a két rendező ország, így összesen 16 csapat fog részt venni az Eb-n

 


 

Közel száz oroszt állítottak elő

2012. 06. 17.
image Közel száz orosz állampolgárt állítottak elő Varsóban a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság szombat esti csoportzáró görög-orosz mérkőzésével kapcsolatban.

Maciej Karczynski, a fővárosi rendőr-főkapitány szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a drukkereknél az utcai összecsapásokban hasznosítható felszerelést, egyebek között fogvédőket és a küzdősportokban használt kesztyűket találtak. A szurkolók a későbbi azonosítás ellehetetlenítésére is felkészültek, mert többen műbajusszal és -pajesszel is felszerelkeztek.

A külföldi drukkerek egyik csoportját a fővárosi szurkolói zóna mellett állították elő, míg közel hatvan személyt a Nemzeti Stadion környékéről vittek a rendőrségre.

Az oroszokat vasárnap reggel engedték ki. Öt személyt pénzbírsággal büntettek meg, mert azonosításuknál igyekeztek megtéveszteni a rendőrséget.

A szombati görög-orosz mérkőzés biztonságát csaknem 7 ezer rendőr biztosította. Becslések szerint a meccset közel 20 ezer orosz és 7 ezer görög tekintette meg Varsóban, míg a mérkőzéssel párhuzamosan Wroclawban játszott lengyel-cseh találkozót a fővárosi szurkolói zónában közvetítették 100 ezer néző számára.

A meccsen a görögök 1-0-ra nyertek, ezzel továbbjutottak, s mivel a másik találkozón a csehek legyőzték a lengyeleket, így az oroszok a társházigazdával együtt búcsúztak.



XLsport - Mti

 


 

VISSZA EURO2012 MELLÉKLET


VISSZA EB 2012 VISSZA FŐOLDAL

Honlap készítés ingyen

Szavazás

Videoton hány gólt lő az EL-ban?
5 vagy több
4
3
1, 2
Asztali nézet